Mindig azt hallottam az iskolában, utcán, templomban és mindig mindenhol, hogy az embernek szerénynek kell lennie. Hogy sose üljünk vendégségbe az asztalfőre, mert megaláztatásban részesülhetünk. Nagy az esély arra, hogy csak a sufniba kapunk helyet. Inkább üljünk be a sufniba, mert lehet,hogy visszaültetnek az asztalhoz vagy ne adj Isten az asztalfőre. Az lesz igazán a nagy megtiszteltetés.

Jó négy hónapja munkát keresek. Mindenhol, Csíktól Udvarhelyen át Gyergyóig. Mindegy, hogy hol, csak valami elfogadható munka akadjon. Kevés sikerrel. Sajnos. Tévéhez, rádióhoz,újsághoz, irodába. Tökmindegy. Csak legyen valami. Csak legyen valami amiért érdemes felkelni. Ahová érdemes menni, ami lefoglal.

Voltam pár állásinterjún. Biztos több mint húsz helyre hívtak be, sokszor kétszer is. Gondolom azért, hogy reményeket tápláljak és hogy keményen szívassanak. Mert mióta keresem a munkát azóta mindenki szívat. Főleg a munkáltatók. Benne voltam én a minimálbéres dologba is. Lesz....rom,most már mindegy. Csak adják, csak haladjak.

A szerénység. Nekem azt tanították az egyetemen, hogy legyek szerény a szakmám iránt. Legyen bennem szakmai szerénység. Mert olyan szép szakma az enyém, hogy megérdemli. És én úgy éreztem-érzem, hogy az a bizonyos tanárom aki mondta, az nem csak üres szavaknak szánta. Ő komolyan is gondolta. Látszott rajta, hogy ő így is élte meg minden napját.

Egyszer csak mellbe vágott a felismerés. Valahol valami nagyon el van cseszve. Azt is tudom,hogy mi. Hiányzik az emberekből a szakmai szerénység(tisztelet a kivétel). Mert valahányszor állásinterjún voltam, sosem a szakmán vagy a tudáson volt a fő hangsúly. Valami egyéb megfoghatatlan de ki nem gyomlálható jelenségen volt a hangsúly. A lényeg az volt, hogy vannak-e befolyásos ismerőseim, ki fia borja vagyok és hogy hajlandó vagyok-e magam bérfirkásznak ledegradálni. Másik ami meglepett: nem is kell végzettség ahhoz, hogy valaki újságíró legyen, legalábbis egyes erdélyi sajtóorgánum számára. Mikor elmondta a kedves hölgy a telefonba, hogy legalább előnynek sem számít, leestem a székről. Ez van punktum. Itt tart az erdélyi magyar sajtó. Valahol itt vagyunk. A béka segge alatt 1000 méterre.

Nem vagyok pofátlan. Nem akarok milliárdokat keresni, nem akarok bejárónőt sem. Tisztességesen szeretnék dolgozni. S ha egyik napról a másikra kell megélnem, hát ez van. Ezt dobta a gép. Lehet nem is akarok nagyot és maradandót alkotni, csak tisztességesen akarok élni, a szakmámat gyakorolni. De úgy néz ki még ez is lehetetlen. Nem is akarok külföldre kimenni epret szedni. Nem akarok karácsonykor egyszer hazajönni és azt mondani a családomnak hogy milyen fasza kint, közbe a hátam közepére sem kívánom az egészet. Csak egy kurva érzés motoszkál a fejemben: az a sanda gyanúm, hogy ez az ország nem kínál alternatívákat. Szó szerint lök ki magából, mint egy idegen testet a szervezet. Lehet, értem nem lenne kár, hanem azért a sok orvosért, tanárért aki fejvesztve menekül innen. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.