Elgondolkodtam ma, hogy ki hogyan ünnepel. Van aki kokárdával, magyar zászlóval, Árpád-sávos zászlóval. Van aki jelszavakat skandálva, van aki csendesen himnuszt énekelve. Van aki agresszív hozzáállással, van aki csendben kézen fogva embertársaival.

És arra jöttem rá, hogy én kicsit másképp ünneplem március 15-ét, augusztus 2o-át, október 23-át és más egyéb ünnepeinket, amelyeket a magyarság ünnepel.

Hogyan lehet másképp ünnepelni? Csendben, egymagadban. Egy gyertyával, egy verssel, egy dallal ami megmozgat bennem valamit, ami nagyon mélyen van és nagyon ritkán ilyen alkalmakkor bújik ki belőlem.

Talán idegenkedem a nagy tömegtől, talán úgy érzem, hogy az egész annyira közhely lett, annyira magamutogatás, és azt érzem hogy egyáltalán nem arról szól amiről kellene szóljon. Néha ezeken az ünnepeken és megemlékezéseken végigtekint az ember a tömegen.

Mit lát? Unatkozó elemiseket akiket az osztályfőnökük cipelt el az ünnepségre, talán ki is jelentette, ha valakit meglát ellógni annak hiányzást ad. Egyik lábáról a másikra álló politikust, akinek a gondolatai nem az ünnep szépsége körül forognak, hanem arról álmodozik milyen jó lesz majd a jövő héten, amikor már valamelyik Egyenlítő-i szigetek valamelyikén fogja süttetni a hasát.

A másik dolog ami soha sem hagy nyugodni: sokan sokszor az ünnepet megemlékezésnek tekintik. Valahogy ilyenek vagyunk, sosem ünneplünk, mindig megemlékezünk, gyászolunk. Mert mi ilyenek vagyunk. Sosem a jövőbe nézünk, hanem mindig a múltból próbálunk táplálkozni. Mikor tanuljuk meg már végre, hogy szép dolog a múlt, de a jövő a fontosabb, a jövő számít igazán. Igen, fontos a múlt, ahogy a házépítésben is fontos az alap. Mert alap nélkül építkezni sem lehet. De ugyanúgy fontos a jövő is.

Mikor lesz már az, hogy nem siránkozunk, mikor leszünk  újra felemelt fejű nemzet? Mikor lesz már az, hogy nem a köldökünket néző megkeseredett nemzet leszünk? Vagy ez már belénk van oltva? Már génjeinkben benne van, hogy mi elkeseredett, szomorú nemzet vagyunk?

Legyen már egyszer úgy, hogy ünnepelni megyünk és nem megemlékezni és nem is gyászolni

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.