Két okból várom a holnapi napot. Hogy jöjjön a Mikulás és hogy  legyen már vége. Már nagyon unom. Unom a plakátokat, a szórólapokat, a híradót, a kampánybeszédeket. Valahogy már sok a gyomromnak. És nem csak nekem, hanem mindenkinek. Mindig húzódoztam, és elvből nem írok politikai témákról. Az emberek így is eleget látnak hallanak a tévében, a rádióban, és sajnos az utcán is.  Három illetve két ember pofalemezét látjuk egész nap a városban, a buszon, az utcán, a villamoson, az üzletben.

A pártok milliókat költenek kampányokra, PR cégeket alkalmaznak azért, hogy jobb színben tüntessék fel őket. Hangzatos szlogeneket találnak ki azért, hogy rájuk pecsételjünk mikor eljön az ideje.

Az ígérgetések időszaka. Hirtelen fontos lesz számukra a közösség, fontosak lesznek az emberek. De ne essünk tévedésbe, ez csak a kampányidőszakra érvényes. Máskor meg le se sz...ják, hogy mi van velünk. Nem érdekli őket a mi mindennapi gondjaink. Meggyőznek minket, hogy ez miattunk történik, mi vagyunk a főszereplők. De figyeljük csak meg.

Az elmúlt hetekben volt minden amit a nyomdafesték elbír. Az egyik állítólag megütött egy gyereket, a másik ilyen meg olyan érdekeket képvisel. Kik állnak egyik vagy másik háta mögött? Milyen érdekeket képviselnek? Ki mennyit költött kampányra? Milyen pénzekből kampányolt?

Tényleg ezek a legfontosabb kérdések? Nem arról kellene vitázzanak, hogy hogyan lábal ki az ország a válságból? És nemcsak a gazdasági válságból hanem a társadalmi és szociális válságból is. Amíg ezek az urak -ha lehet őket így nevezni- azon vitáznak, hogy ki nagyobb csaló, addig mi egyszerű emberek máról holnapra élünk. Szinte kilátások nélkül.

Minket egyetemistákat érint ez? Akiket a szülők tartanak? Persze, mindenkit érint. Amíg a tavaly vagy azelőtt szinte vígan éltünk gondok nélkül, most abban gondolkodunk, hogy vajon lesz-e pénz lakbérre, tandíjra és néha egy üveg sörre. Most gondolkodunk, hogy ha nekünk pénzt küldenek a szülők vajon nekik marad-e kenyérrevaló? Nesze neked gondtalan egyetemista évek...

Valaki kétségbeesetten kérdezte meg tőlem valamelyik nap, hogy most mi lesz, ha ezt vagy azt választják meg. Mi lenne? Holnap ugyanúgy megyünk egyetemre, ugyanúgy fog járni a 25-ös busz, engem ugyanúgy meg büntetnek ha nem veszek jegyet. Az élet pont abban a mederben fog folyni. Azzal a változással, hogy másokat látunk majd a tévében, másokat fogunk utálni. Ugyanúgy próbálunk majd túlélni,  egyik napról a másikra.

A kutyák változnak csak, a lánc ugyanaz marad.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.